Citera szakcsoport

A csoport magyarországi támogatásnak, a Csoóri Sándor Alapnak, valamint Zágráb Város Magyar Kisebbségi Tanácsa támogatásának köszönhetően jött létre még 2020-ban.

Az évek folyamán több pályázati forrásoknak köszönhetően sikerült a csoportnak 10 citerát és egy tekerőlantott biztosítani. Két köcsögdudát is készítettünk a zenekarban.

Az citeraegyüttes 2022-ben összesen 25, míg 2023-ban 20 alkalommal lépett fel, melyek közül kiemelkedik a trojeglavai, pakráci, várdaróci, a zágrábi Zrínyi Téren, valamint a Zeneakadémián történő fellépések.

A citeraegyüttes tagjai zágrábi magyar gyermekek, a csapat fele a Gundulić Általános Iskola magyar osztályába járnak, jártak, valamennyien tagjai a zágrábi Zrínyi Miklós Cserkészcsapatnak is. Így történhetett, hogy a 2022-es évben a citeracsoport Eszéken is fellépett a Horvát Cserkészszövetség zenei vetélkedőjén, melyen nagy sikert arattak.

Citerazenekarunk a Kör gyermek néptánc csoportját is kiséri élő zenével a fellépéseken. A citerazenekar kíséretében fellép a kiskórus is magyar népdalokat énekelve.

A zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkörben a hangszeroktatás, a fellépésekre történő eljutás és a technikai-módszertani eszközök biztosítása a magyar valamint a horvát Kormány támogatásával valósulhat meg.

A citeraegyüttes, oktatójukkal Balázs Piri Zoltánnal, az elmúlt évben nagyon sikeresen működött. Létszámban is folyamatosan bővült (10 citerás), 12 db hangszerrel rendelkeznek (7 Kör, 3 Tanács, 2 privát).

Szerdánként és szombat délelőttönként próbálnak. Munkájukat a 4-5 tagú „Kis kórus” segíti, és rendszeres az együttműködés a néptáncegyüttessel és cserkészcsapattal is.

Az eredményes munkát az elmúlt időszakban, valamint a hangszervásárlást, és részben a fellépéseket a Csoóri Sándor pályázat fedezte.