Ébresztővel, a ZET fúvószenekarának előadásával nyílt meg idén is a zágrábi Nemzetiségi Napok rendezvénysorozat, amelynek a Zrinjevac városrészben található zenepavilon adott otthont.
A rendezvényt immár 15. alkalommal szervezte meg a fővárosi nemzetiségi tanácsok (önkormányzatok) és képviselők koordinációja. Az idein 16 közösség képviseltette magát, köztük a helyi magyarok is.
A kétnapos rendezvényen 16 nemzeti közösség mutatta be kultúráját, hagyományait, viseleteit, irodalmát, gasztronómiáját és művészeti alkotásait. A horvátországi magyarságot a zágrábi Ady Endre Magyar Kultúrkör képviselte, amely idén ünnepli fennállásának 92. évfordulóját.
A magyar fellépők szatmári verbunk és ugrós tánccal, valamint magyar népdalokat citerázva arattak nagy sikert. A folklór csoportot Grah Éva vezeti, a citerakíséretet pedig Balázs-Piri Zoltán biztosította. A magyarok a jellegzetes ételek bemutatásához székely káposztával kínálták az odalátogatókat, melyet a kaposvári vendégek készítettek.
A magyar bemutatkozás mellett albán, bosnyák, szlovák, ruszin, román, ukrán, szlovén, olasz, lengyel, cseh, szerb, montenegrói és más közösségek is színesítették a programot, amelyet Armin Hodžić parlamenti képviselő, valamint Marta Kiš, a polgármester megbízottja nyitottak meg.
Mindketten hangsúlyozták, hogy Zágráb ereje és különlegessége éppen a nemzetiségi sokszínűségben rejlik.
A zágrábi Nemzetiségi Napok ismét megerősítették: a horvát fővárosi magyar közösség élő és aktív része a város kulturális életének, s tevékenységével hozzájárul ahhoz, hogy Zágráb valóban a sokszínűség és a közösségi együttélés helye lehessen.
.













